Hogyan Használja  

 

Hogyan használja hatékonyan a „Helyi termék, Pálinka és Munka Piactér” webes felületet

 

A következőkben bemutatjuk, hogy hogyan lehet hatékonyan használni a piactér egyes funkcióit.

A jelen piactér arra szolgál, hogy biztosítsa a helyi termékek kiemelten a pálinka és a kapcsolódó termékek és szolgáltatások, illetve az elvégezendő munkák keresletének és kínálatának hatékony és gyors egymásra találását. Ennek keretében a piaci szereplőknek lehetősége van a termékeiknek/ szolgáltatásaiknak az eladásra illetve vételre való felkínálására. A piaci szereplők bemutathatják vállalkozásaikat, üzleteiket és a termékeiket/ szolgáltatásaikat. Továbbá közzétehetik az általuk szervezett különféle kereskedelmi bemutatók, események és rendezvények programjait és helyszíneit.

Tehát a piaci szereplőknek lehetősége van saját maguknak illetve az eladni/megvásárolni kívánt termékeiknek/szolgáltatásaiknak és rendezvényeiknek a teljes körű bemutatására és az üzletkötéshez szükséges egyeztetések lebonyolítására a honlapon. A konkrét üzletkötés viszont már nem ezen a felületen történik, hanem a felek által kölcsönösen kiválasztott módon és formában.

A Felhasználók által közzétett eladási, illetve vételi „ajánlatok” és információk alapesetben nem tekinthetők a Ptk. szerinti szerződéskötésre irányuló ajánlatnak, azaz nem keletkeztetnek ajánlati kötöttséget a közzétevő részéről, csupán csak szerződéskötési szándéknyilatkozatnak, illetve tájékoztatásnak minősülnek. Ettől eltérően, ha a közzétevő Felhasználó az eladási illetve vételi „ajánlat” és/vagy információ leírásában kifejezetten közli, hogy az ajánlata szerződéskötésre irányuló ajánlatnak minősül, akkor rá vonatkoznak a Ptk. szerinti ajánlati kötöttség szabályai.

 

Főbb funkciók

 

Főoldal: a főoldalra való lépéskor az oldal főmenüjében lehetőség van a főbb funkciók kiválasztására: „Főoldal”, „Eladok”, „Veszek”, „Termékek/Szolgáltatások”, „Cégek”, Címtár”, „Írjon Nekünk”, „Keresés”, illetve „Részletes Keresés”, „Fórumok”

Ezen menüpontok alapvető funkcióit regisztráció nélkül is lehet használni. Azaz lehet keresni a rendszerben rögzített tematikus információk között.

A főoldalra való belépéskor azonnal tájékozódhatunk a legújabb és a kiemelt piactéri eseményekről.

A főoldal jobb oldalán található menüpontok több funkció gyors elérését teszik lehetővé, illetve itt érhető el az ÁSZF és az Adatkezelési Tájékoztató.

A főoldal bal oldal alsó részén érhető el a „Webhely Statisztika” főmenü, a tovább feliratra kattintva láthatjuk a webhely főbb statisztikai mutatóit.

 

Amennyiben a menüpontok összes funkcióját szeretné használni, regisztrálnia kell a „Regisztráció és a Személyes Adatok Kezeléséhez Való Hozzájárulás” menüpont segítségével.

A regisztráció folyamata a rendszer aktuális rendszergazdai beállításától függően a következő lehet:

·         teljesen automatikus regisztráció: az adatok kitöltését és ezt követően a beküldéssel egyidejűleg történő személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást követően a rendszerben automatikusan megtörténik a regisztráció.

·         egyszerűsített regisztráció rendszergazdai jóváhagyással: az adatok kitöltését és ezt követően a beküldéssel egyidejűleg történő személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást és az azt követő rendszergazdai jóváhagyás után megtörténik a regisztráció.

·         e-mail címről való visszaigazolást követő automatikus regisztráció: a regisztráció első lépésében az Ön által megadott e-mail címre érkező link segítségével folytathatja a további adatok kitöltését és ezt követően a beküldéssel egyidejűleg történő személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást követően a rendszerben automatikusan megtörténik a regisztráció.

·         e-mail címről való visszaigazolást követő rendszergazdai jóváhagyással történő regisztráció: a regisztráció első lépésében az Ön által megadott e-mail címre érkező link segítségével folytathatja a további adatok kitöltését és ezt követően a beküldéssel egyidejűleg történő személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást követően a rendszergazdai jóváhagyás után megtörténik a regisztráció.

 

A folyamat könnyen követhető a rendszer által kért adatok értelemszerű kitöltésével. A felhasználónév csak az angol abc kis betűit és számokat tartalmazhat.

Regisztráció során az alapértelmezett tagi fokozat a Bronze fokozat, mindenki ezzel kerül regisztrálásra.

Ha már tagok vagyunk és belépünk a felületre a Tagi Kezdőoldalra kattintva láthatjuk a felhasználói statisztikánkat és rendelkezésre áll a Tagi menürendszer az oldal bal oldalán. Innen gyorsan és hatékonyan menedzselhetjük az üzleti folyamatainkat, mind a „Felhasználói Statisztikák” egyes soraihoz tartozó számokra kattintva, mind a menürendszer felhasználásával. Amennyiben szeretnénk, hogy a tagsági fokozatunk Silver vagy Gold legyen a Tagi kezdőoldal Tagi Fiókom főmenü „Tagság Megújítása/Módosítása” menü vagy a Főoldal jobb oldalán lévő „Prémium Tagság” menüpont segítségével tudjuk a tagsági fokozatunkat megváltoztatni.

 

 

A leggyakrabban használt funkciók

 

Eladás/Vétel

 

Legegyszerűbben úgy tud eladni/venni, hogy végignézi az oldalon található vételi/eladási ajánlatokat, ha talál az Ön számára kedvezőt, akkor bejelentkezik és üzen az ajánlat közzétevőjének. Ha meg tudnak egyezni a feltételekben, akkor megkötik az üzletet. A böngészés során használja a kategória kiválasztás és a keresési, illetve részletes keresési funkciókat, a minél gyorsabb és hatékonyabb eredmény eléréséhez.

 

A másik lehetőség, hogy - bejelentkezés után – vételi/eladási ajánlatot tesz közzé az oldalon  és várja az ajánlatra jelentkezőket. Ha meg tudnak egyezni a feltételekben, akkor megkötik az üzletet.

 

További lehetőség a jó vételi esély növelésére: termék/szolgáltatás adatlapok, üzleti bemutatók és cégadatok, illetve az üzleti címtár adatainak böngészése. Ennek során használja a kategória kiválasztás és a keresési, illetve részletes keresési funkciókat, a minél gyorsabb és hatékonyabb eredmény eléréséhez.

 

Az Eladási esély növelésére kiváló lehetőség: termék/szolgáltatás adatlapok, üzleti bemutatók és cégadatok közzététele, illetve az üzleti címtár adataiba való bekerülés.

 

A bejelentkezés előzetes feltétele a tagi regisztráció. 

 

A tagsági fokozat lehet:

 

  • Bronze;
  • Silver;
  • Gold

 

A fokozatokhoz különböző lehetőségek és fizetendő tagdíjak tartoznak, melyeket a használati feltételek között ismertetünk. Minden esetben könnyen, gyorsan és áttekinthetően menedzselheti az Ön által közzétett adatokat. Illetve kezelheti az üzeneteit. Az oldal segítségével hatékonnyá és gyorssá teheti üzleti működését.

 

Segítünk: ha nem szeretne bajlódni a keresésekkel, az ajánlatok kezelésével akkor külön megállapodás alapján elvégezzük Ön helyett az ezzel kapcsolatos teendőket. Bármilyen az oldal működésével kapcsolatos kérdése van írjon nekünk! A kapcsolatfelvétel után - ha igényli - telefonon is visszahívjuk.

 

Eladás/Vételi ajánlatok, Termék/Szolgáltatás adatlapok, üzleti bemutatók és cégadatok közzététele, illetve az üzleti címtár adataiba való bekerülés

 

Ezen műveletekhez be kell jelentkezni, majd a tagi kezdőoldalra kell menni. Ezt követően a bal oldali menüsor megfelelő kiválasztását követően tudjuk az új adatokat közzétenni illetve a már közzétett adatokat módosítani (menedzselni).

 

Új termék adatlapok közzététele

A Termékeim/Szolgáltatásim főmenüből az „Ismertető Közzététele” menüpont kiválasztása és a kért adatok kitöltését követően a „Közzététel Most” gomb megnyomását követően az adatok a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

 

Az egyes mezők kitöltése a következők szerint történik:

 

Kategóriák: A tagsági fokozattól függően változik a maximálisan használható kategóriaszám.  Fontos a megfelelő kategória kiválasztása, mivel az adatlap csak a kiválasztott kategóriákban fog megjelenni. Ha lehetőségünk van több kategória megjelölésére, akkor is körültekintően kell eljárnunk, mivel ez alapjaiban határozza meg az adatlap elérhetőségét.

Az ajánlat címe: Az ajánlat figyelemfelkeltő megnevezése.

Leírás: Termék/Szolgáltatás pontos és figyelemfelkeltő részletes leírása. Az irányárhoz, a mennyiséghez, a minimális rendeléshez itt kell megadni a mértékegységet. Meg kell adni az irányadó szállítási költséget. Mindent célszerű megadni, ami a pontos tájékoztatáshoz szükséges. A leírás nem lehet több mint 5000 karakter.

Mennyiség: a leírás szerinti mértékegységben a rendelkezésre álló mennyiség csak pozitív egész szám lehet.

Kulcsszavak: A keresések során a megadott kulcsszavak segítik az Ön termékének/szolgáltatásának hatékony megtalálását. Amennyiben nem megfelelő kulcsszavakat ad meg az Ön lehetséges üzleti partnerei nem fogják megtalálni az Ön termékeit/szolgáltatásait.

Település: Az Ön termékének/szolgáltatásának helyszíne.

Minimális rendelés: Az Ön által a leírásban megadott minimális rendelés mennyiség.

Irányár: Az Ön által a leírásban megadott mennyiségre vonatkozó irányár.

Mintadarab elérhető-e: Rendelkezése áll-e mintadarab (Igen/Nem).

Termék állapota: Új vagy használt. Szolgáltatás esetén is ki kell tölteni.

Szállítási idő: A szállítási idő, napokban kifejezve.

Fizetési módok: Válassza ki a listából az Ön által elfogadott fizetési módokat vagy adjon meg egyéb fizetési módot (Pl. csere)

Irányadó szállítási költség: Az Ön által a leírásban megadott szállítási költség.

 

Termék adatlapok módosítása, menedzselése

A Termékeim/Szolgáltatásaim főmenüből az „Ismertetők Menedzselése” menüpont kiválasztása a módosítani kívánt ajánlat kijelölése és a „Szerkesztés” feliratra kattintás után a szükséges adatok változtatását követően a „Közzététel Most” gomb megnyomása után a változtatások a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

 

Az új Eladási Ajánlatok közzététele és a meglévők módosítása, menedzselése

A megfelelő menü kiválasztását követően megegyezik a termék adatlapoknál leírtakkal.

 

Új Vételi Ajánlat közzététele

Vételi Ajánlataim főmenüből a „Vételi Ajánlat Közzététele” menüpont kiválasztása és a kért adatok kitöltését követően a „Közzététel Most” gomb megnyomását követően az adatok a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A megfelelő menü kiválasztását követően a következő összes mező kitöltése szükséges.

 

Az egyes mezők kitöltése a következők szerint történik:

 

Kategóriák: A tagsági fokozattól függően változik a maximálisan használható kategóriaszám.  Fontos a megfelelő kategória kiválasztása, mivel az adatlap csak a kiválasztott kategóriákban fog megjelenni. Ha lehetőségünk van több kategória megjelölésére, akkor is körültekintően kell eljárnunk, mivel ez alapjaiban határozza meg az adatlap elérhetőségét.

Az ajánlat címe: Az ajánlat figyelemfelkeltő megnevezése.

Leírás: A keresett Termék/Szolgáltatás pontos és figyelemfelkeltő részletes leírása. Az irányárhoz, a mennyiséghez itt kell megadni a mértékegységet. Mindent célszerű megadni, ami a pontos tájékoztatáshoz szükséges. A leírás nem lehet több mint 5000 karakter.

Mennyiség: a leírás szerinti mértékegységben a keresett mennyiség csak pozitív egész szám lehet.

Kulcsszavak: A keresések során a megadott kulcsszavak segítik az Ön által keresett termék/szolgáltatás hatékony megtalálását. Amennyiben nem megfelelő kulcsszavakat ad meg az Ön lehetséges üzleti partnerei nem fogják megtalálni az Ön által keresett terméket/szolgáltatást.

Irányár: Az Ön által a leírásban megadott mennyiségre vonatkozó irányár.

 

Vételi ajánlatok módosítása, menedzselése

A Vételi Ajánlataim főmenüből a „Vételi Ajánlatok Menedzselése” menüpont kiválasztását követően a módosítani kívánt ajánlat kijelölése és a „Szerkesztés” feliratra kattintás után a szükséges adatok változtatását követően a „Közzététel Most” gomb megnyomása után a változtatások a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. Az összes mező kitöltése kötelező.

 

Új cégadatok közzététele

Az Én Cégem főmenüből a „Profil Hozzáadása” menüpont kiválasztása és a kért adatok kitöltését követően a „Változtatások Mentése” gomb megnyomását követően az adatok a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. Egy felhasználó maximum csak 1 cégprofilt tehet közzé.

 

Az egyes mezők kitöltése a következők szerint történik:

 

Cégnév: A cég hivatalos rövid vagy teljes neve.

CégLogó: A cég logója, amennyiben rendelkezésre áll feltölthető, de nem kötelező.

Ágazati jelleg: Válassza ki az Ön cégére leginkább jellemző ágazatot.

Kategóriák: A tagsági fokozattól függően változik a maximálisan használható kategóriaszám.  Fontos a megfelelő kategória kiválasztása, mivel a cégprofil csak a kiválasztott kategóriákban fog megjelenni. Ha lehetőségünk van több kategória megjelölésére, akkor is körültekintően kell eljárnunk, mivel ez alapjaiban határozza meg a cégprofil elérhetőségét.

Termékek/Szolgáltatások: A cég által kínált termékek/szolgáltatások pontos és figyelemfelkeltő leírása. Mindent célszerű megadni, ami a pontos tájékoztatáshoz szükséges. A leírás nem lehet több mint 5000 karakter.

Alapítás Éve: Válassza ki a cég alapításának évét.

Főbb Piacok Földrajzi Elhelyezkedése: Válassza ki a főbb piacait földrajzi elhelyezkedés szerint! Amennyiben nem tud választani a megadottak közül, akkor az „Egyéb Piacok” mező kitöltésével tudja megadni a főbb piacának földrajzi elhelyezkedését.

Fő Termék/ Fő Szolgáltatás Fókusz: Válassza ki az Ön cégére leginkább megfelelőt a listából.

Alkalmazottak/Közreműködők/Tagok Száma: Válassza ki az Ön cégére megfelelő értéket a listából.

Cégprofil: Mutassa be az Ön cégét.

Ügyvezető/Tulajdonos Neve: A Ügyvezető/Tulajdonos nevének megadása a hivatalos nyilvántartásoknak megfelelően. Kérjük, szíveskedjék a személyes adatok megadásáról az érintetteket tájékoztatni!

Telefon: Telefonszám megadása.

Fax: Faxszám megadása.

Weboldal: Webcím megadása.

 

Cégadatok módosítása, menedzselése

Az Én Cégem főmenüből a „Profil szerkesztése” menüpont kiválasztása és a szükséges adatok változtatását követően a „Változtatások Mentése” gomb megnyomását követően a változtatások a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. Az összes mező kitöltése kötelező. Amennyiben a változtatások végén az „Az Eredeti Visszaállítása” gomb kerül megnyomásra, akkor az eredeti adatok maradnak a rendszerben.

 

Új adatlap közzététele az Üzleti Címtárban

Az Üzleti Címtáraim főmenüből az „Üzleti Címtár Közzététele” menüpont kiválasztása és a kért adatok kitöltését követően a „Közzététel Most” gomb megnyomását követően az adatok a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

 

Az egyes mezők kitöltése a következők szerint történik:

 

Iparág/Üzletág: A tagsági fokozattól függően változik a maximálisan kiválasztható Iparág/Üzletág.  Fontos a megfelelő Iparág/Üzletág kiválasztása, mivel ez alapjaiban határozza meg az adatok elérhetőségét.

Üzleti megnevezés: Adja meg a bejegyzés megnevezését. Nagyon fontos a jó megnevezés, mivel a keresések során megadott kulcsszavak ezzel kerülnek összehasonlításra. Így a megfelelő megnevezés nagyban segíti az Ön által kínált/keresett termék/szolgáltatás hatékony megtalálását. Amennyiben nem megfelelő megnevezést ad meg az Ön lehetséges üzleti partnerei nem fogják megtalálni az Ön által kínált/keresett terméket/szolgáltatást.

Kapcsolattartó: A Kapcsolattartó nevének megadása. Kérjük, szíveskedjék a személyes adatok megadásáról az érintett személyt tájékoztatni, illetve a hozzájárulását beszerezni!

Házszám: Adja meg a házszámot!

Utca, tér, stb.: Adja meg az utca, tér, stb. nevét!

Település: Adja meg a települést!

Ország: Válasszon országot!

Telefon: Telefonszám megadása.

Fax: Faxszám megadása.

Leírás: Mutassa be az üzleti tevékenységét!

 

Üzleti Címtár adatainak módosítása, menedzselése

Az Üzleti Címtáraim főmenüből az „Üzleti Címtár Menedzselése” menüpont kiválasztását követően a módosítani kívánt üzleti címtár adatlap kijelölése és a „Szerkesztés” feliratra kattintás után a szükséges adatok változtatását követően a „Frissítés” gomb megnyomása után a változtatások a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. Ahol választani lehet valamely listából, nincs lehetőség szabadon való szövegbevitelre.

 

Új Kereskedelmi Bemutató Közzététele

A Kereskedelmi Bemutató Közzététele főmenüből a „Ker. Bemutató Közzététele” menüpont kiválasztása és a kért adatok kitöltését követően a „Közzététel Most” gomb megnyomását követően az adatok a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

 

Az egyes mezők kitöltése a következők szerint történik:

 

Iparági/Üzletági Fókusz: Válassza ki a kereskedelmi bemutatóra/vásárra/eseményre leginkább megfelelőt a listából. A tagsági fokozattól függően változik a maximálisan kiválasztható Iparág/Üzletág.  Fontos a megfelelő Iparági/Üzletági Fókusz kiválasztása, mivel ez alapjaiban határozza meg az adatok elérhetőségét.

Üzleti megnevezés: Adja meg az esemény megnevezését! Pl.: „Zalai tavaszi virágkarnevál”. Nagyon fontos a jó megnevezés, mivel a keresések során megadott kulcsszavak ezzel kerülnek összehasonlításra. Így a megfelelő megnevezés nagyban segíti az Ön kereskedelmi bemutatójának/vásárának/eseményének hatékony megtalálását. Amennyiben nem megfelelő megnevezést ad meg az Ön lehetséges üzleti partnerei nem fogják megtalálni az Ön kereskedelmi bemutatóját/ vásárát/eseményét.

Kezdési dátum: Válassza ki a kezdési dátumot!

Zárási dátum: Válassza ki a zárási dátumot!

Nyitvatartási idő: Adja meg a nyitvatartási időt!

Házszám: Adja meg a házszámot!

Utca, tér, stb.: Adja meg az utca, tér, stb. nevét!

Település: Adja meg a települést!

Ország: Válasszon országot!

Telefon: Telefonszám megadása.

Leírás: Mutassa be a kereskedelmi bemutatót/vásárt/eseményt!

 

Kereskedelmi Bemutatók módosítása, menedzselése

A Kereskedelmi Bemutatók főmenüből az „Ker. Bemutató Menedzselése” menüpont kiválasztását követően a módosítani kívánt kereskedelmi bemutató kijelölése és a „Szerkesztés” feliratra kattintás után a szükséges adatok változtatását követően a „Frissítés” gomb megnyomása után a változtatások a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

 

Fórumok használata

 

Annak érdekében, hogy a piactér látogatói megosszák egymás között az oldalhoz kapcsolódó szakmai véleményüket különböző fórumok létrehozására van lehetősége a tagoknak. A fórumokon közzétett információkat minden látogató bejelentkezés nélkül is láthatja. A fórum témák közzétételéhez illetve a hozzászólásokhoz tagnak kell lenni és be kell jelentkezni. A hozzászólások során szíveskedjenek kulturált stílusban megnyilvánulni és a tagok illetve harmadik személyek jogait tiszteletben tartani. Tilos a meg nem engedhető kifejezések és szavak használata továbbá valótlan, vagy megtévesztő információk terjesztése. Amennyiben valaki ezt nem tartja be, akkor először a fórumból kerül eltávolításra, majd további jogsértő magatartás esetén a tagok sorából is törlésre kerül. A másoknak esetlegesen okozott károkért a károkozó a büntetőjog, illetve a polgárjog szabályai szerint felel.

 

Új Fórum Téma Közzététele

Ezen műveletekhez be kell jelentkezni, majd a tagi kezdőoldalra kell menni.

A Fórum Témák főmenüből a „Téma Közzététele” menüpont kiválasztása és a kért adatok kitöltését követően a „Közzététel Most” gomb megnyomását követően az adatok a rendszergazdai beállítástól függően vagy azonnal közzétételre kerülnek vagy a rendszergazdai ellenőrzést követően kerülnek közzétételre. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

 

Az egyes mezők kitöltése a következők szerint történik:

 

Kategória: Válasszon kategóriát!

Téma Címe: A Téma figyelemfelkeltő megnevezése.

Leírás: Mutassa be, hogy az adott fórumtéma milyen közérdeklődésre számító információ (probléma, kérdés, ötlet, érdeklődési kör, stb.) megtárgyalására szolgál.

 

Az érdeklődések és a Tagok közötti kapcsolatok létrehozása, menedzselése

 

A felület széleskörű lehetőséget biztosít a bejelentkezett tagok számára, hogy egymás között különféle információkat cseréljenek személyre szólóan. Az információ cserére több féle lehetőség van pl.: üzenő kosárhoz adás, üzenet küldése, érdeklődés küldése, kapcsolati listához adás, tiltó listához adás, kedvencekhez adás. A továbbiakban ezen információs funkciók használatáról lesz szó.

 

Az előbbi funkciók a különféle lekérdezések és megtekintések (pl.: ajánlat, termék/szolgáltatás, címtár, kereskedelmi bemutató, stb.) során indíthatók a megfelelő feliratra való kattintással.

A tagok bejelentkezés után a küldött/kapott üzeneteket és a többi információs funkciót jól áttekinthető módon menedzselhetik a következők szerint.

 

Üzenő Kosár használata

A felhasználó tag azon Eladási/Vételi ajánlatokat és Termékeket/Szolgáltatásokat, amelyek számára érdekesek bele helyezheti az Üzenő Kosárba az „Üzenő Kosárhoz ad” feliratra való kattintással. Az „Üzenő Kosár”-ra való kattintás után megtekinthető a kosár tartalma. Ekkor az „Érdeklődés Mindenkinél” gombra való kattintás után ugyan azt az érdeklődő üzenetet egyszerre elküldhetjük az összes Üzenő Kosárban lévő tétel feladójához.

Továbbá a tétel törléséig megtekinthetjük az adott ajánlatot. Így gyorsan és hatékonyan tudjuk összehasonlítani az egyes ajánlatokat/ termékeket/szolgáltatásokat, illetve versenyeztetni tudjuk az ajánlattevőket.

 

Üzenet/ Érdeklődés küldése

A felhasználó tag azon Eladási/Vételi ajánlat, Termék/Szolgáltatás, Cég, Címtár és Kereskedelmi Bemutató esetén, amelyek számára érdekesek a megtekintéssel egyidejűleg üzenetet/érdeklődést küldhet a tétel feladójának az „Érdeklődés Küldése” vagy az „Üzenet Küldése” feliratra való kattintással.

 

Kapcsolati listához, Tiltólistához, Kedvencekhez való hozzáadás

A felhasználó tag azon Eladási/Vételi ajánlat, Termék/Szolgáltatás, Cég, Címtár és Kereskedelmi Bemutató esetén, amelyek számára érdekesek a megtekintéssel egyidejűleg a tételt felveheti a kedvencekhez a „Kedvencekhez ad” feliratra való kattintással. Továbbá a közzétevő felhasználót tiltólistára helyezheti a „Tiltólistához ad” feliratra való kattintással, vagy a kapcsolati listához adhatja a „Kapcsolati listához ad” feliratra való kattintással. Miután a felhasználó letiltásra került a letiltó felhasználó nem fog tőle üzenetet kapni addig, amíg a tiltólistájáról el nem távolítja.

 

Kapcsolatok menedzselése

 

A felhasználó tag részére/részéről küldött üzenetek/érdeklődések menedzselése

A tagok bejelentkezés után a küldött/kapott üzeneteket jól áttekinthető módon menedzselhetik. Tehát ezen műveletekhez be kell jelentkezni, majd a tagi kezdőoldalra kell menni. A Kapcsolódásaim főmenüből a „Érdeklődések Menedzselése” menüpont kiválasztását követően megtekinthetjük a beérkező és kimenő üzeneteinket és azok részletes adatit (kitől/kinek, érkezett/elküldve, állapot).

Ha egy üzenetre rákattintunk, akkor elolvashatjuk és válaszolhatunk rá. Továbbá a partnert hozzáadhatjuk a kapcsolataikhoz, illetve tiltólistára helyezhetjük. Kijelölés után törölhetjük az adott üzenetet.

 

Kapcsolatok Menedzselése

A Kapcsolódásaim főmenüből a „Kapcsolataim” menüpont kiválasztását követően menedzselhetjük a meglévő kapcsolatainkat.

 

Letiltott Kapcsolatok menedzselése

A Kapcsolódásaim főmenüből a „Letiltott Kapcsolatok” menüpont kiválasztását követően menedzselhetjük a letiltott kapcsolatokat. A tiltólistához adhatunk tagi azonosító vagy E-mail azonosító alapján tagokat, illetve egy adott országhoz tartozó összes tagot. A tiltólistáról lehetőségünk van az adott ország vagy tagok eltávolítására, ezt követően már nem lesznek letiltva az eltávolított tagok

 

Egyéb Lehetőségek

 

Kedvenc Kategóriák

A Egyéb Lehetőségek főmenüből a „Kedvenc Kategóriák” menüpont kiválasztását követően létrehozhatjuk és menedzselhetjük kedvenc kategóriáinkat. Ha egy kategóriát hozzáad a kedvenceihez a rendszer naponta egyszer értesítést fog küldeni, ha az adott kategóriában új ajánlatot vagy bejegyzést tesznek közzé. Felhívjuk a figyelmet, hogy a módosításokról nem fog értesítést kapni.

 

Keresési Eredmények

A Egyéb Lehetőségek főmenüből a „Keresési eredmények” menüpont kiválasztását követően megtekinthetjük a mentett részletes kereséseinket. Amennyiben már nincs szükség az adott keresési eredményekre, akkor törölhetjük azokat.

 

Kedvenc Lista

A Egyéb Lehetőségek főmenüből a „Kedvenc lista” menüpont kiválasztását követően megtekinthetjük a korábban kiválasztott kedvenc (nem saját) ajánlatainkat. Amennyiben már nincs szükség az adott ajánlatra akkor törölhetjük azokat.

 

Tagi Fiókom Menedzselése

 

Személyi Profil Szerkesztése

A Tagi Fiókom főmenüből a „Személyi Profil Szerkesztése” menüpontra kattintva változtathatjuk meg a személyi profil beállításainkat.

 

Tagság Megújítása/Módosítása

A Tagi Fiókom főmenüből a „Tagság Megújítása/Módosítása” menüpontra kattintva, megújíthatva, illetve módosíthatja tagsági fokozatát.

 

Jelszócsere

A Tagi Fiókom főmenüből a „Jelszócsere” menüpontra kattintva módosíthatja jelszavát.

 

E-mail Cím Csere

A Tagi Fiókom főmenüből a „E-mail Cím Csere” menüpontra kattintva módosíthatja az E-mail címet.

 

Leiratkozás a Hírlevélről/ Feliratkozás a Hírlevélre

A Tagi Fiókom főmenüből a „Leiratkozás a Hírlevélről”/ „Feliratkozás a Hírlevélre” menüpontra kattintást követően megtörténik a hírlevélre való feliratkozás/leiratkozás.

 

 

Keresés/Részletes Keresés

 

A rendszer használatát nagymértékben segíti a kereső funkciók megfelelő használata. A kettő féle keresési funkció áll rendelkezésre.

 

Keresés

A főoldal menüsor alatti részén található ez a funkció. Lehetőség van kulcsszavak megadására. A kulcsszavak tetszőlegesek lehetnek, de választhatunk kulcsszót a népszerű kereséseknél felsoroltak közül. Továbbá lehetőség van még kettő - a hatékony keresést segítő - szűrőfeltétel beállítására is.

A hatékony keresést leggyorsabban a „Kategória Kiválasztása” főmenü használatával lehet indítani. A „Minden Kategória” feliratra való kattintással láthatjuk az egyes kategóriáknál lévő tételek darabszámát. Az egyes kategóriákra való kattintás után láthatjuk az esetleges alkategóriákat és a tételszámokat.

A legújabb információk a jobb oldalon külön kiemelten is megtalálhatók a „Legújabb” főmenü egyes menüpontjai alatt tematikusan csoportosítva.

 

Részletes Keresés

A főoldal menüsor alatti rész jobb oldalán található „Részletes Keresés” feliratra kattintva indítható ez a funkció. Ekkor több mező kitöltésével találhatjuk meg a számunkra értékes információkat. Ha be vagyunk jelentkezve lehetőségünk van a keresési eredmények mentésére a „ A Keresési Eredmény Mentése” gombra kattintva.